Blog

5 meghatározó irodai trend a 2019-20-as szezonra

2019.05.06 09:48

Az irodaterek folyamatosan változnak, ahogy alkalmazkodnak a piaci igényekhez és a munka világának átalakulásához. Persze trendjeik is vannak. A divatra azonban ebben az esetben érdemes kicsit másként tekinteni, mintha a nappalink berendezéséről lenne szó. Inkább, mint a konyha esetében: a funkcionalitás és a kényelem mindig előzze meg a dizájnt, a kialakítást pedig úgy tervezzük, hogy az apró módosításokkal hosszú éveken át, komoly átalakítás nélkül működjön és szolgáljon.


A kreatív gondolatok terei

A világ megváltozott, ahogy maga a munka és a hozzá való viszonyulás is. Az a vállalat, amely sikeres szeretne lenni, alkalmazkodik. Amelyik pedig élenjáróvá kíván válni, előzésbe kezd és ő maga hozza el a változást. Ahogy a munka már nem kizárólag pénzkereset és nem is válik el élesen a magánszféráról, az iroda sem lehet többé zord hely, nem lehet a régi világ része. Második otthon kell legyen.

A mai korszerű iroda fő funkciója már nem a robotszerűen végzett munka, hanem az, hogy teret adjon a kreatív gondolkodásnak és a különböző részterületek és tudások szinergiájának. Ezért olyan irodabútorokkal, technológiákkal és díszítésekkel kell felszerelni, amelyek minden elemükben ezt a célt szolgálják.

 

 

Rugalmasság minden téren

 

Ma már az irodák többségében nemcsak a munkaidő rugalmas. A térbeli flexibilitás napjaink munkahelyének egyik legfontosabb eleme: nem korlátoz, hanem megenged, nem elhallgattat, hanem gondolkodásra késztet, nem bezár, hanem nyitottságot sugároz.

Az irodabútorok legyenek mozgathatók, az asztalok összetolhatók, a nagy nyílt tér zónákra osztható, átrendezhető, a tárgyalók mindenki által könnyen hozzáférhetők és alakíthatók. Ha van rá lehetőség, egy nagyobb irodában a mobilfalak és más mozgatható térelválasztók is remekül működhetnek. A munkatársaknak legyen meg a saját helyük, de sose legyenek arra kényszerítve, hogy egész nap a saját íróasztaluknál dolgozzanak: sokoldalú munkaállomások, álláskönnyítő székek, kávézóasztalok is álljanak rendelkezésre, ahogy a magányos elvonulás és nyugodt telefonálási lehetőség is legyen biztosított, nemcsak elvben, hanem mindenki által hozzáférhető formában, a mindennapi normál működés részeként.

 

Előtérbe kerül a kényelem

 

Kényelmetlen székeket és gyenge minőségű asztalokat a siker receptje biztosan nem ír elő hozzávalóként. Ahhoz, hogy a munkahely ösztönözze a kreatív gondolkodást és növelje a munkavállalók elégedettségét, otthonos teret kell létrehozni. Ma már ez sokkal fontosabb, mint akár tíz évvel ezelőtt, az igények a dolgozók oldalán is jelentősen megváltoztak. Ha nem érzik jól magukat a munkahelyen, rosszabbul dolgoznak és tovább is állnak, amint tehetik.

Ma már nem elég egyenként ergonomikus munkaállomásokat kialakítani, az egész munkahelyet szervesen, egyetlen egységként kezelve kell létrehozni. A kényelmes és személyre szabható forgószék és a kiváló íróasztal alapvető, de még nem elegendő. Szükség van közösségi terek kialakítására is, dohányzóasztallal, kényelmes kanapéval és a közös játék lehetőségével együtt. Akár egy pingpongasztal is jó ötlet. Ha pedig megtehetjük, egy csendes szobát rendezzünk be pihenőhelynek, ahová kollégáink félrevonulhatnak kicsit, sőt akár szunyókálhatnak is egy félórát.

 

 

Az ergonómia mellett a biofília is teret hódít

 

A biofília nem más, mint az ember természetes képessége és szükséglete arra, hogy közel legyen a természethez és az élő dolgokhoz. Ahogy az építészeti tervezésben, az utóbbi években a belsőépítészetben is egyre nagyobb teret hódít a biofil dizájn: a sok természetes anyag használata, az élő növények innovatív elhelyezése, a természetes fény beengedése. Ez részben visszaszorítja a látszóbeton, a műanyag és a színes falak trendjeit.

A nagy ablakok, fénycsatornák, a cserepes növények, mohafalak, vagy épp a természetes árnyalatú színhasználat persze csak a legalapvetőbb elemek, sok helyütt ezeknél jóval tovább merészkednek, például hatalmas akváriumokat tesznek be vagy háttérzene helyett erdei hangokat sugároznak a hangszórók. Az ilyen irodai beltér hozzájárul a stressz csökkentéséhez és a koncentráció javításához.

 

Ösztönözni kell a csapatmunkát

 

A legtöbb irodában a kollégák nem egymástól függetlenül dolgoznak, hanem valamilyen közös feladat érdekében végzik munkájukat. Például ugyanazon projekt különböző területein munkálkodnak. Általános igazság, hogy a csapatmunka hatékonyabb, mint az izoláltan elvégzett részfeladatok, és ez még akkor is így van, ha ezek nem függnek szorosan össze vagy csak nagyon kis metszéspontjuk van.

Éppen ezért érdemes olyan irodai munkakörülményeket létrehozni, ami ösztönzi a különböző területen dolgozók együttműködését és közös munkáját is. Ez nemcsak azt jelenti, hogy legyenek kisebb tárgyalók, ahol a kollégák bármikor összeülhetnek egy spontán megbeszélésre. Természetesen ez is fontos, de ami még jelentősebb: olyan irodabútorokkal rendezzük be a munkahelyet, amik kombinálhatók, és nem az elkülönülést, hanem a csapatként működést ösztönzik. Informálisabb helyek kialakítása is kifejezetten ajánlott, ahol például fotelekben vagy kanapén ülhetnek a kollégák, ez lehet kávézósarok, kibővített teakonyha, vagy akár játszószoba is.

 

officeplaza-hu a FAVI.hu-n